Flamenco

A flamenco gyűjtőnév a spanyolországi Andalúziában élő cigányok által a 18–19 elterjesztett népzenei és táncstílusokra. Legősibb formája az ének (cante), amihez hangszeres kíséret (toque) és tánc (baile) kapcsolódhat.

Mivel a flamenco tükre a spanyol cigányok életének, a teljes emberre hatást gyakorol: viselkedésében, életfelfogásában, öltözködésében, szerep-mintáiban, teljes valójában érzékelhető hatása. Mindenki aki érzi, mindenki aki átéli részt kap világából. A nép az éneken, a gitárjátékon és a táncon keresztül máig őrzi a „flamenco esszenciát”, a flamenco szabályait, törvényeit.

A flamenco, mint az ősi táncok, a mágikus rítusok szabályai szerint épül föl: a kör és a résztvevők alkotják alapját.

A gyökerek

A flamenco kialakulásában négy kultúrának volt kiemelkedő szerepe, de ezen felül még számtalan hatás kimutatható:

• A helyi Andalúz parasztzene.
• A cigányok összetett zenei hagyományai
• Az arab-mór hagyományok, ahol a zenés líra jutott kiemelkedő szerephez.
• Szefárd-zsidó zenei hagyományok.
• Indiai, perzsa, balkáni népzenei és bizánci egyházzenei hatások melyek részben cigány, részben arab közvetítéssel jutottak el idáig.
• A gyarmatosítással összefüggésben Dél-Amerikai és Nyugat-Afrikai hatások is beépülnek a flamencóba.

A flamenco a romák és a spanyolok életében

Bár a flamenco kialakulásában több nép és kultúra zenei hagyománya közrejátszott, művelői azonban csak két népből, az andalúzok (spanyolok) és a romák közül kerülnek ki. Az andalúzok a cigányokat gitanónak hívják, a cigányok saját magukat calónak, az andalúzokat pedig payónak, vagyis „nem cigány”-nak nevezik. A flamenco mindkét nép életét szervesen áthatja, azonban mind funkciójában, mind műfajaiban különbözik a payók és a gitanók flamencója. A két közösség tekintetében folyamatos a rivalizálás, mindketten maguknak követelik az elsőbbséget a flamenco származását és hiteles tolmácsolását illetően.

• Az andalúzoknál a flamencónak szerteágazó intézményi háttere épült ki, számos klub, egyesület és flamenco-iskola működik, ahol a hagyományos műfajok mellett helyet kapnak az újító szellemű műhelyek is. A payóknál a flamenco általában színpadcentrikus, akkor is, ha az előadók csak műkedvelők. Hagyományosan kizárólagosan andalúz flamenco-műfajok a fandangos, malaguenas, granainas és a cantes de lavante.
• Romáknál a flamenco sokkal közösségibb és művelésének alkalmait tekintve is spontánabb műfaj. Régebben a nagycsalád tagjai a nagybirtokokon vállaltak mezőgazdasági munkát. A napi munka végeztével az ideiglenes szállásokon került sor a flamenco-estékre, melyen a teljes közösség részt vett. Jelenleg a munkavállalásnak ez a formája már nem létezik, a flamenco-körök a szűkebb városrész lakóközösségéből állnak össze, azonban leggyakrabban itt is családi-rokoni közösségről van szó. Ebből következően ezek a flamenco-körök rendkívül zártak, és nem csak a payókkal, hanem egymással is konkurálnak. A cigányok nem járnak szervezett flamenco tanfolyamokra, az éneket, a táncot és a zenét a családi körben sajátítják el. Kizárólagosan cigány flamenco-műfajok a soleá, seguiriyas, bulerías és a tangos.
• A flamenco őshazája Andalúzia, de meg kell említeni Spanyolország, és az egész spanyol nép viszonyát a flamencóhoz. A műfaj kialakulásának ideje egybeesik a spanyol nemzettudat kialakulásával, a nemzeti romantika időszakával. Bár a spanyolok életét korántsem szövi át annyira a flamenco mint az andalúziaikét, de mindenhol rendkívül népszerű, és a spanyol identitásnak szerves részét képezi.
• A flamenco megtermékenyítőleg hatott más művészeti ágakra is. Klasszikus zenében legjellemzőbb példa rá Manuel de Falla, másik végleten, a populáris szórakoztató zene műfajában pedig a Gipsy Kings. A filmművészetben pedig Carlos Saura több alkotásában is főszerepe van a flamenco táncnak. 

A dal

A flamenco dalok egyszerű, 4x8 szótagú sorból álló strófákra épült szerkezete önmagában nem árul el különösebb eredetiséget. Ami bennük eredeti, az az improvizáltan drámai jellegű előadás. A flamenco-énekes régen hangszerkíséret nélkül énekelt, ma gitárral kíséri önmagát és énekéhez virtuóz előjátékot, közjátékokat, utójátékot játszik. Táncos szereplő is (leginkább táncosnő) csatlakozhat hozzá. A többnyire nem vidám szövegű, hosszan kitartott és díszített aj szótaggal indított dalban dallamos és recitatív részek, szabad és kötött ritmusú szakaszok váltakoznak; gyakori bennük a tempóváltás. Az előadás minősége erősen függ az énekes temperamentumától, pillanatnyi hangulatától, a hallgatóival való kontaktus erősségétől.

Cante: az ének

Bár a flamenco az improvizált ének-tánc-zene hármas egységére épül, legfontosabb eleme, mondhatni a „flamenco szíve” az ének. A flamenco ének két csoportba sorolható, egyik a kötetlen ritmikájú libre, másik a szigorúan kötött ritmusú compas, mely a ritmusszerkezet alapján további alcsoportokra osztható. A szerkezeti kötöttségek mellett az előadás mindig improvizatív, és érzelemgazdag: ahogy mondják, flamencót csak a „lélek legmélyéből” lehet énekelni.

Baile: a tánc

Ellentétben a cante különböző fajtáival, a tánccal kapcsolatban viszonylag kevés kutatást végeztek. Mivel a flamenco tánc és ének korán összefonódott, ugyanazok a hatások érték mindkét ágat és ugyanazok a stílusjegyek jellemzik mind az éneket, mind a táncot, természetesen a saját műfaji kereteiknek megfelelően. A tánc nem koreografált, hanem egy meghatározott motívumkészletből improvizál a táncos, az adott pillanat hangulatának megfelelően. A tánc ritmikája azonban olyannyira kötött, hogy a táncos mozgása (taps, lábdobogás) gyakorlatilag saját magának a ritmuskísérete. Kutatások kimutatták a flamenco tánc kapcsolatát a négy nagyobb indiai kultikus tánccal.